Landol a gép és taps. Megérkeztünk. Haza. Rengeteg kiváncsi szempár vett körűl és özönlenek mai napig a kérdések, hogy "na milyen volt?" És mit lehet erre válaszolni? Hát jó volt. Gyönyörű volt. Meleg volt :) Voltak jó és szép dolgok és voltak kalandosak és érdekesek és voltak ijesztőek és megbotránkoztatóak. De összességében egy élmény volt csobbani a Földközi tengerben, érezni a bőrödön az afrikai napsugarak selymét, és a világ legnagyobb homokozójában felmarkolni egy marék liszt finomságú homokot, hát azért ez nagy élmény. És hát a pálmák azok mindig jó hatással vannak rám :) De vegyük kicsit sorba.

Tunézia

Kicsit a maga egzotikumával hat, ha kimondod, enyhe mosoly űl ki az arcodra, ha belegondolsz, hogy ez már Afrika, a fekete kontinens. Az ország maga északon helyezkedik el. Összesen három szomszédja van, úgy mond beékelődött Algéria és Libia közé. Ez a kis ország az iszlám és a belviszályoktól uralt két szomszédja között valóban a nyugalom és a béke szigete. Itt minden egy kicsit más, és minden mégis magán hordozza az Afrika érzést. Északról és keletről a Földközi tenger mossa partjait.

Az ország viszonylag fiatal társadalommal rendelkezik. És még csak nem is öregszik, mint az európai csúcscivilizációk. Ugyanakkor, ami a társadalom képzettségét illeti szintén a fiatalság nyomai mutatkoznak. A tunéziai öregek jórésze analfabéta, és vannak még olyan tájai az országnak, ahol nyilvántartásba sincsenek véve. Papiron nem léteznek, de boldogok. A maguk kis életével, és hétköznapjaikkal.

Az ország nem egy nagy ország. Magyarországnál valamivel nagyobb, de a lakossága ugyanúgy 10 millió. A turisztikai idény viszont a összlakossággal megegyező számú látogatót vonz az országba, így Tunéziát kb. 10 millió turista látogatja évente. Ami viszont sok, ha minden lakos kap egy turistát maga mellé. Ha az őslakosokat nézzük ők berberek lennének, de a történelmi hányattatásaik során egyre délebre szorúltak az országba. Ma nagyrészt arabok lakják Tunéziát, de ők is különös státusuak. A berberek viszont érdekes népek. Azt mondják magukról, hogy három népcsoport keverékéből jöttek létre. A nyugat-afrikai nomád népek, a keleti népek (arabok) és valamilyen titokzatos északi szőke, kék szemű népek keveredése útján jött létre a berber nép. Akiket, ha most megnézünk néha azt a furcsaságot tapasztaljuk, hogy a barna bőr mellett kék szemük van. Érdekes jelenség. Na, de a történelem kereke rendesen végigfutott rajtuk is, mert előbb a főniciaiak (punok), majd a rómaiak foglalták el az országot. Az akkor Kártágó központtal rendelkező ország fővezéreinek egyike maga Hannibal volt. Kártágót azonban lerombolták, felszántották és a nyomait beszórták sóval, annak jeléűl, hogy itt élet soha ne fejlődjön ki, pláne olyan ne, ami a római birodalmat megtámadná. Aztán nemsokra rá jöttek az arabok és később a törökök, majd legvégűl a franciák. Érdekes módon minden kúltúra itt hagyta kicsit a nyomát. A rómaiak talán leginkább, de a franciák azért látványos fejlődés fele mozdították az országot.

Az államvallás a muzulmán. Ezért minden városkában, vagy faluban van egy mecset, és azt nagy tisztelet övezi. Különben az iszlámnak négy fővárosa van. Mekka, Medina, Jeruzsálem és Kairouan. Ebbőll kettő Tunéziában van. (Medina és Kairouan) A tunéziaiak bár szinte a muzulmán vallás legerősebb bástyáit tudhatják az országukban, mégis liberálisabban fogják fel a vallásukat. Köszönhető mindez Habib Bourguiba-nak, az ország első választott elnökének, aki igencsak felvirágoztatta és a fejlődés irányába mozdította Tunéziát. Bourguiba Francia országban jogot tanúlt, majd feleségével hazatért és egy pártot alapítva megnyerte a választásokat. Ő vezetett be olyan intézkedéseket, amik kiváltságosabbá tették Tunáziát a szomszédainál. Első sórban a vallást liberalizálta és inkább a család szintjére tolta le, nem az állam szintjén élt vele. Magyarán a családok, a nép gyakorolta a vallását és nem az állam gyakoroltatta velük.   

További intézkedésként egyetemeket és iskolákat építtetett, és megszüntette a többnejüséget is. Így aztán Tunézia végképp nem hasonlít egy vérbeli iszlamista országhoz, és mégis. A muzulmán vallás nagyböjtjét, a ramadánt, itt pontosan úgy betartják, a mecsetek itt is részei a településeknek és a férfiak itt sem örűlnek túlságosan, ha megbámúlják asszonyukat. Érdekességképpen mondom el, hogy itt nem az arcot takarják el gondosan, hanem a hajat. A kendők országa ez.

A hivatalos nyelv az az arab, illetve a francia. A gyerekek legelőszőr arabúl tanúlnak meg, majd franciáúl aztán (2-2 év alatt), aztán egyetem előtt jöhet egy másik nyelv még, és aki egyetemet végzett az biztosan beszél még egy, esetleg két nyelvet. Nagy tudományos tevékenységet nem végeznek, de nyelveket beszélnek sokat. Aztán, ha véletlenűl az útad a bazárba visz, akkor rájösz, hogy az arab bazáros a világ összes nyelvén gügyög egy keveset. Mókás figurák ezek, meg erőszakosak, de erről majd még később.

Még néhány szót érdemes ide leírnom az ország gazdaságáról, mert az sem szokványos. Ugyanis ez a gazdaság teljesen belterjes. A fizető eszköz a dinár, 1 dinár = 1000 milim és érdekes módon nincsen változó árfolyam az országban. 1 euró = 1,8 dinár és ez mindenhól így van, a városi banktól, a hotelig, vagy a különböző áruházak váltóirodájáig. Ami érdekes, hogy a dinárt az országba be sem és az országból ki sem hozhatsz. Az utolsó dinárjaidat a repülőtéren elköltheted, ha nagyobb mennyiségü pénzed megmarad, akkor azzal más országban dobálózhatsz, vagy a papír pénzt törlési alkalmatosságnak használhatod, mert sehol egyetlen bank sem váltja be, mert nincs mit csináljon vele. Ugyanis nem szállíthatja be a tunéziai pénzpiacra a dinárt kintről. Ezt nagyon jól kitalálták a fiúk. Na, de vannak ennél cifrább dolgok is. A gazdaságot és a helyi vállalkozók védelmébe született egy döntés miszerint az országban céget csak úgy lehet alapítani, ha annak többségi tulajdonosa tunéziai állampolgár. Ha egy céget mégis sikerűlt megalapítanod, akkor nagyon örülnek, hogy tőkét hozol az országba, ám a vagyonodat innen el nem viheted. Amit itt szereztél azt csak itt költheted el, és innen ki nem viszel semmit.

És, ami a kedvencem volt, az az a történet, ahogy a McDonaldsal eljártak. Azt mondták, hogy hogyne, hogyne, jöhet a McD., jöjjön egészen bátran. De a kaja, amit felszolgálnak az CSAK tunéziai alapanyagú lehet. Pont. Tehát, ha zöldséget akar, azt itt kell megtermelni, ha szárnyasokat akar, akkor azt is, és disznót sajnos mi nem eszünk, úgyhogy azt felejtsétek is el. Erre fogta magát az összes hamburgermágnás és jajveszékelve elmenekűlt Tunéziából. Nincs itt sem McDonalds, sem Burgerking, sem KFC sem semmi ilyen :)

Miután Bourgiba meghozta a változást és kinevezték az ország atyjának, akkor hozott néhány népszerűtlen intézkedést és pákk leváltották, helyébe a belügyminiszterét ültették, aki második mandátuma után hozott egy döntést, hogy ne legyen mandátumkorlát többet, így harmadik mandátumát tölti és az elmondások szerint a következő választásokat is meg fogja nyerni, ugyanis nincs ellenjelöltje :) Az viszont fix, hogy elnöki kultusz van az országban. Minden fontosabb épület falán ott vigyorog és integet az elnök, hatalmas bannereken, így nincs is mit probálkozni senkinek, hiszen ilyen apparátus mellett esélytelen lenne. Ezzel a módszerrel elérte, hogy az országban senki nem foglalkozik politikával, azt mondják a tunéziaiak, hogy a politikával foglalkozzanak a politikusok és, ha megkéred, hogy nevezzenek meg valakit, akkor az elnökön kívűl az ég világán senkit sem ismernek. Csak és kizárólag egy név hangzik el az Zine El Abidine Ben Ali-é.

Nagyon röviden ennyit az országról és a népességéről, politikájáról, vallásáról és gazdaságáról.

A kirándulás előkészületei

Egy hosszabb keresgélés után, na meg a nagy döntés után, hogy akkor tenger partra megyünk lábat lógatni megszületett a döntés, hogy legyen Tunézia. Innen már csak azt kellett eldönteni, hogy pontosabban hova is. Timivel felkutattunk sok sok Tunéziai célpontot, megvizsgáltunk viszonylag sok ajánlatot és igénybe vettünk némi utazási irodai segítséget, amikor megszületett a verdikt: Amir Palace Hotel 5* és félpanzió feltuningolva némi fakultatív kirándulással.

Amit még itthon eldöntöttem, hogy, ha már elmegyünk egy idegen országba, akkor annak a fővárosa a legreprezentatívabb, látni kell. És, ha már elmegyünk egy olyan afrikai országba, ahol a Szaharába szerveznek kirándulásokat, akkor azt is látnunk kell. És, ha sivatag, akkor ott tevének is lennie kell, tehát ki kell próbálni a tevegelést, ez szinte kötelező. Ezek voltak az alapok, amik a kirándulásunk vázát szolgáltatták.

Itt kezdődött el az a része, hogy van-e olcsóbb szállás, mennyibe kerűl mindez, hol lehet spórolni rajta, na és természetesen rengeteg úti beszámolót olvastunk. Ahol írtak intenzív hasmenésekről, sárga vízről a szállodában, csótányokról, koszról és piszokról, de írtak sok szép dologról is, amit látni és tudni érdemes mielőtt és amikor Tunéziába utazol. Így aztán biztossá vált, hogy nem akarunk 3*-os szállodát, hadd ne kockáztassunk (később ez kiderűlt, hogy jó választás volt, mert az utitársak panaszkodtak is néha erre-arra, mi meg vállat vonva mondtuk, hogy nálunk ez bizony másképp van).

Tunéziában nincsenek járványok, így különösebb egészségügyi felkészülés egy egyszerű biztosításon kívűl nem kell. Abból sem érdemes a legdrágábbikat venni, hacsak nem hipohonder az ember.

Tanusítom, hogy Tunéziába a hiedelmekkel ellentétben egy 10 kg csomaggal vígan el lehet menni és nem kell nagyobb. Na jó nőknek legyen 15 :)

Ami az utazási irodát illette maximálisan meg vagyok elégedve. Ha nem vagy minden szarságért a körmeidet tövig rágó személyiség, és nyugodtan kivárod, hogy eligazítsanak és akkor minden pikk pakk sorba következik és nyugi, nem felejt el senki téged, ha kifizettél egy kirándulást.

1. nap (kedd)

Tunéziába két repülőtársasággal mehetsz, a Nouvelair-al, és a Tunisair-al. Mi az előbbivel utaztunk. Persze valószínü az is közre játszodt, hogy a Best Reisen magyarországi kirendeltségével mentünk és Ferihegyről repűltünk.

Az út kb. 2 óra, ellenben Tunézia Magyarországtól is egy órával előbbre van, így nyertünk 2 órát, elég érdekes volt este 10-kor érezni, hogy ragadnak le a szemeim, de az nálunk már éjfélt jelentett :) Tény viszont, hogy leszállás előtt valamilyen furcsa faültetvényekre lettünk figyelmesek, amik viszont olyan nagyok voltak, hogy olyan hatást keltettek, mintha legalábbis szorgos kis fickók kivágták volna az erdőt és szépen rendszerezve visszaültették volna a fákat. Aztán ezekről viszonylag hamar kiderűlt, hogy korántsem erről van szó, hanem arról, hogy ezek oliva ültetvények, ugyanis Tunézia mezőgazdasága igencsak virágzik. Tunézia a világon a 4. oliva termesztő Spanyol, Olasz, és Görögország után, azonban csak a 7. legnagyobb exportör. Mért? Mert elfogyasztják, amit termelnek, azért :) Belterjes a gazdaságuk, emlékszel? Ott irtan fent :)

Na szóval, mikor elindúltunk hát lehetett Magyarországon olyan 27-30 fok, amiről azt hittem, hogy rettenetesen meleg, és izzadtam is miatta rendesen. Mikor kinyilt a gép ajtaja köszöntöttek Afrikában és közölték, hogy a hőmérséklet 42 celzius fok. Azt hiszem akkor elkezdtem folyamatosan izzadni és akkor hagytam abba, mikor újból mondták, hogy Ferihegyen vagyunk. :) Borzalmas az a meleg, ami ott fogadott, dehát ez Afrika itt legyen meleg. Majd fázunk Grönlandon. (ha megyünk) A repülőtéren félnek az új vírushordozóktól ezért óvatosan kellett még tüsszenteni is, nehogy suspik legyünk, és el kellett sétálni egy hőkamera előtt, hogy megmérjék a lázunkat. Hozzáteszem, mikor oda érkeztem én előtte valahol épp meghűltem egy kicsit, így dünnyögő hangon beszéltem és szörcsögtem is hozzá néha. Izgi volt elsétálni a steril szagú reptér steril köpenyben és gumikesztyűvel kamerázó fiatalember előtt, aki pont influenzás betegekre vadászik. Na, de nem rám :) Én megúsztam, nem úgy Timi Bibarcfalvi ásványvize :)) Ez még Ferihegyen történt, ahol Timi ásványvizét robbanó, terrorista cselelkményekre alkalmas folyadéknak nézték és könyőrtelenűl elkobozták. Dehát ki tudja, bízhat manapság még valaki a Bibarcfalvi ásványvízbe? :)) Még ott jól felrobban nekünk a gépen és lezuhanunk egy fél liter víztől. Nem kockáztathattak, lefoglalták :) Ezzel csak az volt a baj, hogy innen kezdve egy korty víz, vagy folyadék nélkűl mentünk Afrikába, de mégiscsak bízva abba, hogy majd lecuccolás után feltöltjük a vízkészletet. Hát nem épp így lett.

A repülőtér, akárcsak a hotel Monastir és Sousse között helyezkedik el, nagyjából egyenlő távolságra és a környéken más hoteleken kívűl nem igazán lehet más üzletet találni, kivéve a Miami Centert, de odáig érdemes egyet gyalogolni, mert a bolti ár még mindig kisebb, mint a hoteli, csak mi ezt első nap gyanútlan turisták módjára nem tudtuk.

A reptéren elveszed a csomagodat, amit, ha szerencsés vagy nem hempergetnek meg valami olaj szerű dologba, amitől fekete foltos lesz, ha nem vagy szerencsés, akkor összekoszolják, ezért ajánlatos a reptéren lefóliáztatni a csomagot, vagy legalább fekete színű utazótáskát választani. A mi táskáink közűl egyik nem volt fekete és még csak le sem fóliáztuk, így olajfoltos lett a kicsike. Mikor kijöttünk, a váróba, azt várnád, hogy táblákkal várjanak és úgy menjél ki. Nem vártak. Kissé gyanus léptekel kilépkedtünk az épületből, amikor három nagy felírat Best Reisen - Medina Tours - Next Travel és három pult, ahol vártak az eligazítók. Mondtam, nem kell szívbajosnak lenni, mert mikor már teljes a kétségbeesés, akkor jön a segítség. Ezt mi kétszer is megértük :) Na akkor felbátorodva becuccoltunk a kijelőlt buszba és mentünk is az Amir Palace-ba. Itt adja magát a kérdés, hogy milyen a szálloda, nos ilyen:

Szemből

Hátulról

Bentről

Ez is bentről

Az Amir egy impozáns 5 emeletes 5 csillagos szálloda. Ugyanakkor tudni kell róla, hogy az előtér valóban gyönyörű, a szobákban vannak kisebb-nagyobb hibák, amiket egy 5 csillagos szálloda nem kellene, hogy megengedjen. De vegyük sorra. Az épületben a szolgáltatások tükrözik a csillagok számát. A londiner egy percig sem hagyja, hogy cipeld a csomagjaidat, de természetesen bórravalót vár. Ha nem adnál neki, akkor pimasz módon szólni fog, hogy hello, valamiről talán elfeledkeztél. Az előtérben az új vendégeket egy pohár iszonyú édes narancslé várja, ez a welcome drink. A belső rész az itteni építészeti stílust tűkrözi, minden apró részletig. A díszes csempék a falon, és a gyönyörűen elkészített domborműves formák, díszítő elem a fal közepétől a plafonig, majd a mennyezet az valami csoda. Egy faból kifaragott csipkeszerű dolog. Tömör gyönyőr. A szállodában van egy étterem és egy bár és egy vendéglő is külön. Az étterembe szolgálják fel a reggelit - ebédet - vacsorát, míg a másik kettő az pihenésre szolgál, ott mindenért külön fizetni kell. Aztán mivel ide semmit nem engednek meg behozni (gondolok itt vízre, vagy olyan dolgokra, amik a hotel termékeinek konkurenciát állítanának) van itt még egy bazár is. Persze, ha táskában hozod a kincseket be a szállodába, akkor azt nem ellenőrzik. A vicc az, hogy a szállodában egy üveg ásványvíz 2,1 dinár, ugyanaz az üzletben 400 millim.

A szállodához tartozik még egy saját diszkó, egy külső illetve egy belső medence, egy külső bár, és egy kisebb színpad is. Sőt saját tengerpartszakasza is van, ahogy az illik. Egy kis zárt környezet, olyan vendégekre is felkészűlve, akik nem akarják elhagyni a területét. Na, de mi nem ilyenek voltunk. Nekünk az első percben mehetnékünk volt :) Csak a sötétben nem tudtuk, hogy hova menjünk. Így első nap este fürödtünk egyet a tengerben, és sétálgattunk fel és le a parton, élvezve, hogy a meleg tengervíz nyaldossa a lábunkat, a hőmérséklet pedig még mindig olyan meleg volt, hogy csorgott rólam a veríték. Szerencse, hogy a szobában légkondi szabályozta a levegőt.

Az ágynemüt és a törölközőket 1-2 dinár fejében a szobalány minden nap kicseréli. Többet azért nem kell adni, hiszen ez a munkája, de a bórravaló az mehet. Itt egy kicsit másképpen kezdtük. Első nap lefizettük 10 dinárral a hölgyet, akkor rózsát is kaptunk. Aztán naponta - kétnaponta, attól függ mikor voltunk otthon kapott még 1-1 dinárt. A szoba tisztaságával nem volt gond. Nagyjából ugyanez a használati útasítás a pincérhez is. Ő minden reggel művigyorral köszönt, és kávéval, teával kínál. Ha nem adsz pénzt neki nem kínál :) Akkor tuti nem iszol kavét, mert az nincs a svédasztalon.

2. nap (szerda) - magán kaland Monastirba

Reggel megérkezett a Best Reisen képviselője, hogy eligazítást nyújtson a további kalandokkal kapcsolatban. Hogy elmondja, hogy hova érdemes elemenni, mit érdemes megnézni, mire kell figyelni. Na itt tudtuk meg, hogy nem is olyan távol a hoteltől van egy bolt, hogy Monastirban filmezték a Zefirelli Jézus filmet, és a Brian életét, El Jem-ben a Gladiátort és a Szahara kirándulás egyik állomása a Csillagok háborújának egyik díszlete. Na mondtam tiszta Hollywood :) De itt tudtuk meg azt is, hogy a Szahara túra jeep kalandját vétek kihagyni, a tunisi bazároknál ne hagyjuk magunkat átverni. Meg hasonló kis apró tanácsok.

Aztán indúlt a kalandtúra megkeresni a boltot. Donát mondta, hogy el kell menni balra, ahogy kiérsz a hoteltől, és, hogy utána át kell menni a másik oldalra, de azt nem mondta, hogy vagy 10 m után kezdhetjük is a manővert és az "át kell menni a másik oldalra" az ő fordításában azt jelentette, hogy be kell menni a pálmafák közé a semmibe, és boklászni kell egy üres útszakaszon, amig meglátsz egy épületsórt. Ezért mi ezt szépen félre értettük és elindultunk a szálloda sorokon végig, és úgy kanyarodtunk ki a főútra, ahol aztán át akartunk menni. Igen ám csak a főút az olyan volt mint egy autósztráda, amin ugye nem valószínű, hogy könnyen átlibbensz :) Persze már az összes mellettünk elszáguldozó taxis megkérdezte, hogy ne vigyen-e el valameddig, de mi kitartóan mondtuk, hogy áááá nem, mert csak ide megyünk, mindjárt meg is érkeztünk, bár fogalmunk sem volt, hogy hol van az a bolt. De a víz beszerzési vágyunk igen erős volt, így kb. egy 1 km-es kerülő után megláttuk a Miami Centert, ahol aztán feltöltöttük a víz készleteinket negyed annyiért, mint a hotelben. Itt találkoztunk Bloga barátunkkal, ő az üzletsór másik árusa volt, aki leállított jó tunéziai szokás szerint és megkérdezte, hogy magyarok vagyunk-e, mikor mondtuk, hogy igen, akkor vigyorgo arcal mondta, hogy Budapest az jóóóó. És nem akart addig elengedni, amíg nem mondjuk meg neki, hogy mennyi egy üveg bloga nálunk. Vakartam a fejem, hogy mi a fenet akar ez a tag. Egyikünk sem értette, hogy mi az. Szegény fiú csak annyit akart tudtunkra adni, ő árúlja a környéken legolcsobban a vizet :) Ez úgy derűlt ki a vicces beszélgetésünk során, hogy a végén kézen fogva beráncigált a boltjába és megmutogatta a vizeket. Onnan kezdve ő lett bloga barátunk a vizes fiú. A végére még 20% kedvezményt is kaptunk.

Itt még hamar megragadom az alkalmat, hogy Tunézia egyik üditőitaláról írjak. A Boga-ról. Ez egy egyszerű szénsavas üdítő, olyan mint a közismert Sprite, de mégsem olyan, mert ezek a fiúk ízesítik mindenfélével. Van narancsos boga, van valami cola féle, de az messze nem cola ízű, és még csak nem is tudom mihez hasonlítani. Na és vannak az iható bogák, a citromos, és a mentás. Ez utóbbi nagy slágerital Tunéziában, mert a menta hűsítő hatásának köszönhetően igen népszerű abba a nagy melegbe. Különben szinte mindenhol, ahol megpihen az ember szolgálják elő neki a menta teát. És vannak finomak is... :))

No, aztán most, hogy volt vizünk, és nem kellett minden vagyonunkat a méreg drága szállodai vízre költsük máris jobb kedvvel mentünk el első kalandtúránkra Monastirba. Kérdezhetnétek, hogy minek vettünk palackozott ásványvizet? Na erre igen egyszerű a válasz. Azért, mert a csapból folyó víz, bár nem barna, de azért nem iható. Igazából nem azért nem, mert mindenféle bacikkal van tele, hanem azért, mert a tisztítószerek, amikkel megtisztítják nem éppen ajánlatosak emberi fogyasztásra. De fürödni, fogat mosni, meg egyáltalán tisztálkodni az a víz kiválóan alkalmas. És az sem katasztrófa, ha mégis kortyolsz belőle, mert nem lesz semmi bajod, egy kis sajttal vissza is keményítheted a kábelt :) Ha meg nem, akkor legalább kitisztúl a szervezetedből és kész annyi.

A szállodában üldögélve nekem is megfordúlt a fejembe, hogy itt akkor a víz a bomba biznic, de mint később kiderűlt nem az. Az ivóvíz az ország nagyobbik részében nem hiánycikk. Van elég jó minőségű talajvíz, így nem kell azt inportálni kintről. Ugyhogy nem lesz ásványvíz export biznicem Bloga barátommal :)

Monastir az egyik közeli város a kettő közűl, ami közel volt hozzánk. Pontosabban a közelebbi. Egy kis 40 ezer főt számláló városka, mégis igen fontos kis hely ez, hiszen itt van a nemzet atyjának mauzóleuma is, és egyéb igen szép és tetszetős épületek. Különben a tunéziai épitészet az biztos nem tartozik a nagy épitészeti bravúrok közé. Kisebb, egy-két szintes épületek a jellemzőek. Az földszinten, kézműves műhelyek, asztalosok, autó javítók, boltosok, és hentesek helyezkednek el, ilyen kis garázsszerű létesítményekbe. Fent lakik a család. Tunéziában a sok egyéb szolgáltatás mellett nincsen távfűttés sem. Mondhatnátok, hogy minek a 40 fokba, de nem mindig van ez így. Van ott is egy téli időszak, igaz vagy két hónapig tart csak, de akkor 8 fokra sűllyed a hőmérséklet és viszonlyag hideg van. Na most, ha elképzelitek, hogy 8 fokban nincs fűttés, akkor az elég kellemetlen. Ezért minden lakásban van egy fő szoba, ahol van egy központi kályha szerű dolog, amit nagy pokrócokba és kendőkbe burkolózótt családtagok űlnek körűl. Gáz sincs természetesen, ezt gázpalackokkal oldják meg. Na és nézzük még mi nincs :) Szerintem, bár ez csak a látványon alapszik, nincs a városokban köztisztasági vállalat. Ami mondjuk nem azt jelenti, hogy a nagyobb szemétkupacok vannak a város közepén, hanem azt, hogy nincsenek pl. utcaseprők. Ezért eléggé szemetesek az utcák. Zacskók és egyéb kommunális hulladék megjelenik itt ott és nem zavarja a békés arabokat, attól ők még vígan éldegének. A városok és a falvak szélén viszont a kihordott szemét azért megjelenik. Nagyon sok építkezési hulladék, de egyéb is heverészik szerte a pusztákban, és ez sem zavar senkit. A társadalomban még nem fejlődött ki az igény a tisztaság iránt, bár már felismerték ennek szükségességét és kitaláltak egy rajzfilm figurát, aminek a szobra minden egyes város bejáratánal ott van, és ezzel a figurával próbálják oktatni a gyerekeket a tisztaságra, rajzfilmeken és reklámokon keresztűl. A figura kulönben első ránézésre egy egér, de aztán az idegenvezetőnk elmondta, hogy nem is, mert egy sivatagi róka, na ám legyen, csak legyen hatása. Egyelőre még nem tapasztalható.

Na, de azért Monastirba láttunk mást is. Az útunk a szó szoros és átvitt értelmében is döcögős volt :) A közszálítás sem az európai standardokhoz alkalmazkodik. Különböző módszerekkel közlekednek ezek az emberek. Van nekik buszuk, de az egy érdekes rendszert követ. A busz nem a számára kiszabott megállókban áll meg csak, hanem mindenhol, ahol épp leinti valaki :) Csak a hátsó ajtóját nyitja ki, ott felléphetsz, és ahogy elhagyta a lábad a földet már indúl is. Jegyet ott hátul vehetsz a kasszastól, de közben kapaszkodnod kell erősen, mert a sofőr az nem kíméli sem a járművet sem az utasokat. Van még náluk taxi. De ebből több féle is van. Van az egyszerű sárga taxi. Ez városon belűl elvisz ahova akarod, vagy a szálodádtól a közeli városig. A taxisok pont olyanok, mint a bazárosok, alkudozni kell velük. Van órájuk, de nem használják, vagy, ha mégis, akkor jó esélyed van rá, hogy átverjenek. Ezért ajánlatos inkább indulás előtt megegyezni az árba és akkor legalább nem érhet meglepetés. Van nekik még csíkos taxijuk is. És ebből is több féle. Ezek a csíkos taxik kisebb csoportokat szállítnak, és amíg minden hely nem foglalt el sem indúl. Olcsóbb, mint a sárga taxi, de itt van esélyed helyiekkel együtt útazni. Kb. 7 személyesek és hát nem épp a legcsúcsabb minőségű járművek. A sárga csíkos az kis távolságon visz el. A piros az a városok között. A kék meg nagyobb távolságokat is vállal az országban. És van még egy szinpatikus kis jószágjuk a motoros taxi. Na azt nem ajánlják csak a maga adrenalint élvezőknek. A motoros taxit úgy kell elképzelni, mint egy nagyobb scutert. Csak hátúl két személy tud leűlni egymás melle. Azonban itt sem biztonsági őv, gyakran még kapaszkodó alkalmatoság sincs, a sofőr pedig teljesen önuraémuan behajt a körforgalmakba, a kis motor billeg erre-arra, de nem számít semmi, csak menjünk, haladjunk.

Ami igaz, az, hogy az utjaikat kicsit irigyeltem. Jó nagyrészét a franciák építették, meg a japánok is egy - két hídat, de olyan jó útjai vannak ennek az országnak, hogy ámultam-bámultam. A forgalom kicsit kaótikus és kapkodó, de a helyiek nagyon értik és eligazodnak benne, ezért Tunéziára nem jellemző, hogy autóbalesetben halnának meg az emberek. Bár a járműveik tökéletesen alkalmasok lennének rá. A fiatalok, akik Franciaországba eljútottak azoknak még van egy - két újabb európai autója, de nagyrészt a járművek a régi, francia időket jellemzik, igazi matuzsálemek is gurulnak az útakon. Ha mégis halálos baleset történne, a tunéziai hatóságok nagyon egyszerűen rövidre zárják a dolgot. A vétlen söfőrt is 30 napr börtönbe zárják, hogy megvédjék az áldozat családjától. Különben sok a rendőr az úton, a közbiztonság jó, és félnek is a rendőröktől a lakósok, a rendőrség igen kegyetlen hatóság.  

És még egy furcsa szokás. A tunéziaiak nem repűlhetnek charter járatokkal, csak a két hazai légitársaság menetrendszerinti járataival. Így nagyon sokan a kompot választják, és Sziciliába, illetve Franciaországba mennek dolgozni. Onnan mikor haza jönnek kész emberraj hagyja el a kompokat a kikötőkben. Hatalmas csomagokkal felpakolt autókkal jönnek haza. A hűtőszekrénytől a mosógépig mindnet hoznak haza, ezért is született a tunéziai köszönés, hogy Isten hozott és te mit hoztál?

Amit Monasztirba látni érdemes, az nagyjából nagyon könnyen meg is található, hiszen az ember kiáll a főtér közepére és körbe fordúl. Látni fogja a mecsetet, minden tunéziai város elengedhetetlen kellékét. A mecset azonban nem látogatható, ramadan idején meg különösen nem. Látni fogja a Bourghiba Mauzóleumot, a temetőt és a Ribat-ot. Ugyanez képekben:

A temető sajátossága, hogy minden sír Mekka felé néz. A sírkövek mind fehérek, és, ha véletlenűl valakinek nem tellt arra, hogy fehér márványból készíttessen sírkövet, sebaj, fehér csempével lecsempézik. Ezért kicsit morbid látványt nyújt néha a temető, de akinek nem tetszik ne nézze. Sőt egyáltalán nem szeretik, ha nézegetik a temetőt, fotózni meg végképp nem. De azért nem hagyhattalak ez a látvány nélkűl és a Ribat tornyának a tetejéről mégiscsak a teleobjektív előnyeit kihasználva meg tudom mutogatni.

A Ribatról annyit érdemes tudni, hogy eredetileg egy kolostórnak épűlt. Míly meglepő a város neve ugye? :) Kolostor - Mănăstire - Monastir. Innen tehát a név. A kolostort majdan várfallal vették körűl és később pedig egy erődöt építettek belőle. Az erőd tornyából meg tökéletes rálátás van erre az öbölre, úgyhogy fontos katonai pont volt. Most meg fontos turisztikai támaszpont lett.

Jöttünk-mentünk még a városba és, hát sikerűl mondjuk némi szándékkal eltévedni. Jobban mondva betévedtünk a hétköznapokba, és megláttuk a város azon arcát, amit nem a turisták fele mutat. Érdekes élmény, de ugyanakkor kicsit bizsergés fog el, hogy ez már nem a megszokott biztonságos terep. De ez a valóság, a hétköznapok.

 

 

Nem bántott senki. És ez nem a gettó! Ez főtértől talán a második kisutca. Aztán innen kikeveredve visszaértünk a bazárba, mert ugyebár, ahol turista van ott bazárnak is lennie kell. Itt Timi mesterien megszivatta a monastiri bazárosokat és állva hagyott mindenkit.

Használati útasítás a tunéziai bazárokhoz.

A bazár általában szűk kis utca. Üzlet sorok egymásutánja. Minden üzlet előtt áll, vagy ül legalább egy árus, aki a klienseket szerzi. Ennek a fickónak nagy érzéke van mindenféle trükkhöz. Az egyetlen szándéka, hogy valamilyen kapcsolatot teremtsen veled, gyanutlan turistával. Ennek érdekében bármit bevet. A gyengébbek, csak néznek. Ha felvetted a szemkontaktust már rád is ugrott. Haladóbbak, már szolítgatnak. Minden féle nyelven tudnak egy-két szót, na meg köszönni. Ha valamelyik szó bármilyen rekciót váltott ki belőled, ismét leleplezted magad. Máris tudja, hogy milyen nyelven próbáljon behálózni. De vannak itt "szeretlek Zsuzsi", "szervusz vizibusz" és hasonló beszolások is. Ha reagálsz, visszaköszönsz, vagy azt mondod, hogy "nem vagyok Zsuzsi", megint bukta van, a bazáros elért az első célját, felvette a kapcsolatot.

 

A második célja a bazárosnak, hogy valamilyen úton-módon bevigyen a kis boltjába. Itt jönnek a fonetikus agol kiejtések. Dont buj, dont buj, dzsuszt luking dzsuszt luking. Ha elkövetted a hibát és bementél, szinte biztos, hogy nem jösz el üress kézzel.

A harmadik cél, hogy egy minél nagyobb áron megvedd tőle a portékáját. Ellentétben a hiedelmekkel én nem láttam itt olyan baárost, aki frusztrálva érezte magát azért, mert egyből kifizetted neki azt a háromszoros, vagy négyszeres árat, amit ajánlt. Csak itt persze nem szabad egyből. Alkudozni kell, a legszemtelenebb módon.

Van még két bazáros taktika. Ha ketten mentek be a bazárba, és alkudoztok megpróbálják kiszúrni azt, amelyik hajlandó nagyobb árat is kifizetni. Ha az egyik tartja a kis árat, annak a figyelmét megpróbálják elterelni mindenfélével. Odajön a kolléga és mutatja, hogy neki van magyar barátja. Vagy elmondja a másik, hogy az ő felesége magyar. Ezek persze mind-mind hazugságok, csak az alkudozási kedvedet gyengítik vele. A másik taktika az, hogy, ha neki nincs az, amit kérsz, de a kliens bent van a bazárba, akkor valamiélyen fondorlatos módon átvarázsol a havernek az üzletébe és már ott kereskedik pont úgy, mintha az is az övé lenne. :) 

Na és vannak az igencsak haladó, vagy vérprofi bazárosok, aki egyszerüen megfogják a kezed és bevisznek akaratod ellenére, vagy rádakasszák a kis láncot, amit el akarnak adni neked, vagy radkötnek egy kendőt. Mire észreveszed van egy lánc a nyakadban, egy kendő a fejeden, és egy táska a kezedben és a masodik bazáros már tartja a kaftánt, hogy vedd fel. És mindez a forma 1-es szerelőket megszégyenítő gyorsasággal, másodpercek alatt.

Mint nem szabad venni a bazárban?

Semmiképpen ne vegyünk ékszert, parfümöt, vagy órát. Ezek mind, egytől egyig hamisak és nem túl jó minőségüek. Márkás táskát se vegyünk, mert az is egészen biztos, hogy hamis. És, ami az aranyszabály: SEMMIT SE VEGYÜNK DRÁGÁN!

Mit vegyünk a bazárba? 

Lehet itt venni mindenféle csecsebecsét, szuvenirt, és ami nagyon megéri, utazótáskát, vagy egyéb táskákat, amik bőrből készűltek. Nem nem, nem vagyok bolond. Nem hiszem, hogy, ha az aranyat tudják hamisítani a bőrt nem. Csak Tunéziában van egy újabb vicces eset. Itt a műbőr előállítása drágább, mint a bőré. Ezért egészen biztosan a bőr táska az eredeti bőr és nem valami hamisítvány.

Hogyan vásároljunk a bazárba?

Ha már bementünk a bazárba, akkor az árus tudja, hogy elérte a célját. Ezért egy nagy árat fog mondani nekünk. Ennek kb. a harmadát, vagy a felét, de sokszor még kevesebbet is adhatunk neki. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az, hogy 15 dinárért akartak eladni nekünk egy kendőt, amit megvettünk a végén 3-ért. És valószínű még így is, hogy az árus 1-nél többet nem adott érte. :) Ha valamit meg akarunk venni és ő ezt észre veszi mégjobban ránk akarja tukmálni. Ilyenkor kérdezzük meg az árát. Majd, ha mond egy árat ajánljuk a harmadát, ha nem akarja annyiért eladni nekünk, akkor tegyük le a portékát és legyünk teljesen elútasítóak. Ne aggodjunk, minden bazárban ugyanazt meg lehet kapni. Ezért, ha az egyiknél bomba üzletet veszíthetünk el, akkor még mindig van esély másikra :)

A másik vásárlói taktika, hogy hivatkozzunk a fix áras üzletek áraira, vagy hivatkozzunk másik vásárlásunkra. Ha azt mondjuk, hogy az másnál olcsobban megkapjuk, amit kínál, sőt már másnál vettünk is olcsóbban, fix, hogy még egy-két dinárt lehagy az árból.

Ami még jó támaszkodót jelent, hogy hallgassuk meg az idegenvezetőnk tanácsát. Mindenik általában elmondja, hogy mi a tradicionális, vagy az aktuális sláger cucc és miért mennyit fizessünk. Ha annál sokkal többet fizetünk, nyugodtan érezhetjük átvertnek magunkat, ha kevesebbet, vagy annyit, akkor nyugodtan lehetünk büszkék. Ne féltsük az árusokat, ők akkor is olcsobban jútottak a portékához, mint mi a legolcsóbb áron.

A Gucci sztory

Monastirban mi is kifogtunk egy árust, aki just looking moddszerrel bevitt a boltjába. Nézelődtünk, semmi olyan nem volt, amit megvettünk volna. De onnan szabadúlni művészet. Nézegettük a táskákat, mikor Timi elszolja magát, hogy ő Gucci táskát szeretne. A Gucci-t értette a fickó, mondta, hogy hoooogyne van neki, menjünk csak utána. Bevitt a táska részlegre, tömérdek táska, átható birkabőr szag mindenfele. És volt itt mindenféle táska. Chanel, Dolce Gabana, Prada, mind hamis természetesen, de nem volt Gucci. Na ezt hamar észre is vettük, és elkezdte Timi a Guccit kérni. Mondta szerencsétlen tag, hogy vegyen mást, leszedte a fél polcot, de nem a Gucci kell. Na akkor jött a haverhez való átvivés, valamilyen hátsó ajtón. A havernek sem volt Guccija viszont, így bejútottunk a bazárok raktárjába, ahol nagy szemekkel poslogtak ránk az ott üldogélők, hogy mi a túrót keresünk mi itt. Erre nagy hangon az árusunk elkiabálta, hogy Gucci-ja valakinek van-e. És láss uram csodát. A monastiri bazárban nem volt Gucci táska. Így kaján vigyorral mondtuk, hogy bocs cimbora, de ha nincs, ami nekünk kell, akkor eresszél ki innen, és ahol jöttünk ott távoztunk. Közben alkudozás közben megtudtuk, hogy hol a buszmegálló. Mert ha már dumáltunk, akkor számunkra fontos infokat is ki kellett sajtoljunk az árusunkból. Persze rossz buszmegállóba kűldött, de sebaj. Busszal jöttünk, azzal a felugrálóssal, inkább mentem már taxival haza mert kifárasztott a sok fotozás, az újdonság, és hát legfőképpen a bazár.

Így jútottunk haza és csobbantunk bele a tengerbe. Egy jól megérdemelt úszkálás erejéig, egy meleg, poros, városnéző nap után. Hát ez Monastir.

3. nap (csütörtök) - Tunis - Carthago - Sidi Bou Said

Ha elmész egy országba, akkor egy helyre mindenképpen el kell menned. A fővárosába. Azt gondolná az ember, hogy a főváros az magában foglalja az ország minden jegyét kicsiben. De Tunis talán ez a kijelentés alól kivétel. Tunis pont olyan, mint a többi tuéziai város, csak valamivel nagyobb. Tunisnak ugynúgy megvan a nagymecsete, és megvan a bazárja. Érdekes módon mégsem a medinát mutatják be a turistáknak, hanem egy múzeumot és a bazárt. Hát ez reprezentálja leginkább Tunist.

De ne fussunk ennyire előre, mert a kirándulás nem itt, hanem egészen máshol kezdődik. Azt mindenképpen tudni kell, hogy a Tunis - Carthago - Sidi Bou Said nap sokkal jobban kifáraszt és megvisel, mint a szaharai két napos túra. Itt egy napba van betömörítve minden. A korán kelés, a buszozás, a meleg napsütés, a látnivalók és megfeszűlt figyelem, hogy mindenre figyeljél azért. Elég kimerűlten tértünk haza erről a kirándulásról, de mégis megérte. Hiszen nem minden nap látogatsz el egy olyan helyre, amit a rómaiak annyira gyűlöltek, hogy lerombolták, felszántották és beszorták sóval.

A kirándulás első állomása Sidi Bou Said falu volt. Valójában ez Tunis külvárosa, de művészfalukén szokták emlegetni. A falu jellegzetessége, hogy minden ház fehér, az ablakok és ajtók kékek. Mikor a falu eredetét mesélték kicsit meglepődtem. Sidi Bou Said egy kis falu volt, jellegtelen kis semiség, bár gyönyörű helyen. A faluba egyszer eljútott egy román gazdag ember, akinek annyire megtetszett a falu, hogy vett itt egy hazat. Majd a kiépített nyaralót megmútogatta mási pénzes havereknek is, akiknek szintén tetszett amit látnak. Így indult a falu sikertörténete, ami mára a művészek tanyája, nincs is olyan helyi művész, akinek ne lenne mára itt kis kiállító terme. Sidi Bou Said manapság már összenőtt a fővárossal, amolyan külvároska lett belőle.

A valóban festői szépségű falucskába sétálva bementünk egy tájházba, ami az autentikus berendezéssel és a maga kis zeg-zugos mivoltával teljesen átadta azt a hangulatot, amit itt érezned kell. Még akkor is, ha turista vagy. A falu tele van virággal és pálmával, igen kis hangulatos hely. És a ház udvaráról, ami egy belső udvar, természetesen nem hiányozhatott a jázmin, amit a helyiek kis csokrokba kötnek és vagy eladják, vagy szagolgatják, vagy éppen családi állapotukat jelzik vele. Ha jobb fűl mögött van a kis csokor, akkor foglalt az illető, ha a bal fűl mögött, akkor szabad.

Ha már itt tartunk a tájházban volt néhány bábu, ami különböző élethelyzetet formált. Ilyen volt egy leánykérés, vagy esküvői pillanat képe is, amit valójában azért irok le, mert lenyűgözött. Itt az esküvőt nem feltétllenűl előzi meg egy szerelemes együttlét. A család eldöntheti, hogy ki jó neked és kész az lesz a feleséged, vagy a férjed. Azonban vagy van szerelem, vagy nincs, a procedura ugyanaz. Valójában egy tunéziai esküvő egy hétig tart. A ceremónia több lépcsőn megy keresztűl és a menyasszony az egy hét alatt több féle ruhát visel. Manapság már ez sem a régi, mert elképesztően költséges. Egy eredeti menyasszonyi ruha átszámolva 7 millió forintba kerűl. És egy kb. így néz ki:

Az ezüst színü ruha a frigy megkötésének pillanatában hordandó, az aranyszálas az ceremónia többi részére van. Nos nem éppen kis költségűek ezek a ruhák és összességében az esküvők errefelé.

Sidi Bou Saidból egyenesen Carthagoba mentünk. Ez szintén a főváros egyik negyede, itt laknak gazdagék. A tunisi újgazdagok villái teszik mássá Carthagot, eredeti arcát már csak egy római fürdő örzi. Nagyon nagy érzékkel épitkeztek rá a romokra, így teljesen tönkre téve egy történelmi fontosságú városrészt. Dehát úgy néz ki, hogy ezeknek az embereknek a természetrajza mindenhol és minden nemzetnél megegyezik. Nem érdekli őket sem a kultura, sem a történelmi kincsek, sem semmi, csak a vagyon és a vagánykodás, hogy kinek van nagyobb villája. Így aztán Carthagoból már csak ennyi maradt, egy fürdő romjai. De azokat most már legalább védik és próbálják konzerválni.

Carthagoból aztán átbuszoztunk Bardo múzeumba, ami a világon a legnagyobb mozaik múzeuma. Az épületre az arab építészet jegyei jellemzőek. Kívülről egy szinte jellegtelen épület, bentről viszont úgy néz ki, mint emir palotája. A hatalmas termekben visoznt római kori mozaikok vannak telepítve életnagyságban.

Az épület minden egyes terme gyönyürűen ki van diszítve az arab építészet szerint. Érdekes módon a színes csempék még innen sem hiányoznak. A csempézett hézak kultúrtörténete viszont azt mondja, hogy azért csempézték a falaka, mert egyrészt hűtöttek a meleg napokon, másrészt a sivatagi kis szörnyek (kígyók, skorpiók) nem tudtak felmászni a falra, így nem tudták meglepni a ház tulajdonosát. A mennyezet viszont csipkézett diszítést kapott, aminek az értékét úgy hatérozták meg, hogy lemérték a hozzá való anyagot mielőtt a mester neki fogott volna a munkához, aztán lemérték a mennyezet elkészítése után a padlóra hulott anyagot és a kettő különbésgéből meghatározták, hogy mennyit kell a mesternek fizetni.

 

A múzeumból elmentünk ebédelni majd a tunisi bazárban próbáltuk túlélni az árusok rámenősségét. De, ha már a kajánál tartunk, akkor elmondom, hogy a tunéziaiak fő eledele, ami egy héten legalább háromszór van egy átlagos család asztalán az a kusz-kusz. A kusz-kusz egy nagy edényben összefőtt zöldség és hús, ami lehet birka, hal, vagy csirke, olivaolajjal nyakonöntve. Az edény fölött egy másik tálban fő maga a kusz-kusz, ami a tarhonyához hasonló, csak jóval apróbb és kukoricából készűl. Mikor megfő a kusz-kusz, és elkészűlnek a zöldségek, meg a hús is, akkor összekeverik mindezt és máris lehet fogyasztani. A kusz-kusz mellé elkészítik a brick-et, ami egy négybe hajtott palacsinta szerű valami, amit ropogósra sütnek. A palacsinta közepén meg, vagy tojás, vagy valamilyen töltelék van. Nos ez a nemzeti eledel, amit kétszer is sikerűlt megkostolni, de egyszer belefutottam egy birka húsból készűlt kusz-kusz-ba, amit nagyon nem szerettem. De mondjuk ez csak a birk hús miatt volt. Ezen kívűl szintén jellegzetesen tunéziai kaja a saksuka, ami egy lecsószerű valami, azzal a különbséggel, hogy tojást is tesznek bele. Emellett van nekik egy borzasztóan csípős szószuk, a helissza. Aki bírja a csilit, na az kapaszkodjon, mert ez még annál is jobban csíp. :) De esznek ők is levest, nagyrészt sorbát, ez egy paradicsom leveshez hasonló kaja. És végűl, bár mi a boraikat nem kóstoltuk és az arabok nagyrésze nem is fogyaszt alkoholt, az alkoholos italaikról is próbáltam tájékozódni, vagy, ha lehetett kipróbálni. Egy érdekes pálinkát készítenek, a pálmapálinkát, ami a pálmafa nedveinek megerjesztéséből készűl, hogy milyen azt nem tudom, mert ilyennel nem kínáltak. Amit viszont kipróbáltam az a sörük. Hát ettől viszont nme rugnak be az bíztos. A nemzeti sőr a Celtia, aminek alkholtartalma mindössze 2,2%. Nem túlságosan mámorító mi tagadás :)

Az első kirándulásunk után ugyanaz volt az eljárs, mint az előbbieknél. A tenger hullámzó habjaiban kerestük az enyhítő körülményeket a meleg afrikai levegőben.

4. nap (péntek) - Szahara túra I.

A Szahara túra egy két napos fakultatív kirándulás, de aki kihagyja, az nem is volt érdemes elmenjen Tunéziába. Ez a lelke az egészne, itt van a legnagyobb esély igazi elmények gyűjtésére, és ez az a hely, amikor itthon mekérdesik, hogy mit láttál, akkor egyből ezt mondod. Itt van esélyed a liszt finoságú sivatagi homok tappintására, itt van lehetőséged egy igazi tavegélésre és itt van lehetőséged a Szahara homokdűnéin terepjárókkal végigszáguldozni, és itt van lehetőséged megpihenni egy oázisban. A látvány magával ragadó.

De most is menjünk csak szépen sorba. Az első megálló, egy filmezési helyszín, a római világ harmadik legnagyobb anfiteatrumának helyszíne, El Jem.

Az anfiteátrum érdekes módon megmaradt, bár egy adott időszakban a helybéliek elkezdték elhordani a köveit, így szinte nincs olyan háza El Jemnek, amiben nem legyen az anfiteátrum kövéből. És mint ahogy minden sűrün látogatott épületnél, itt sem hiányozhatott az elnök bannerje. Kicsit rontja a varázsát, de azért teljesen elvenni mégsem tudja az ódon kövek illatát, a küzdőtér érzését, amire mikor belépsz, mintha megfordúlna veled a világ. A lelátok gigantikus nagysága apró kis gladiátorrá törpit. Végig sétálni a kuzdőtér alatti folyosókon és megérinteni azokat a falakat, amiket egykoron a halálba induló gladiátorok simogattak meg a földi világ utolsó érzéseként, igencsak bizsergető érzés.

Aki esetleg ráismert volna, és úgy érezné, hogy ezt a látványt látta már valahol az nem téved. A helyszín a Gladiátor film egyik forgatási helyszíne. Némi számítogépes grafika azért rásegített a dologra, de az alapok azok itt voltak felvéve. Na itt rámjött a kattintgatás és nem tudtam betelni a látvánnyal, készítettem is vagy 120 fotót csak itt.

El Jemből kisebb technikai szünetekkel Matmatáig meg sem álltunk. A technikai szünet a turisták megpisiltetése idegenvezetői diplomáciai nyelven. :) Ugyhogy mikor technikai szünetek voltak, akkor a pisisebbje mindig felsóhajtott és a szünet végén kielégült vigyorral másztak fel a buszba.

Tunéziában három féle sivatag van. A kősivatag, a sós sivatag és a homok sivatag. Az utobbi az már a Szahara. A három sivatg közűl a legbarátságtalanabb mégis inkább a homok, mert ott az ég világán semmi nincs. Még a sós sivatagban egy - egy cserje, vagy kisebb bokór van, a kősivatagban egy - egy fa is, de a homoksivatagban csak a nagy semmi. Fujja a homokot a szél és a ezáltal terjeszkedik a Szahara, lépésenként próbálja bekebelezni az emeberek életterét. Matmata még a kősivatag egyik kis települése. Ahol a hegy az még hegy és nem homokdűne. Itt egy furcsa létben élnek az emberek. Nem építenek házat és nem húznak fel sátrakat sem. A kőves dombokba vájnak barlangokat és ilyen üregi életmódot folyatva lakják ezt a kietlen üres tájat.

Van foto, van dinar (One photo, one dinar)

Ez egy matmatai történet címe is lehetne, ahol a semmi közepén élők rájöttek, hogy mégiscsak a turizmus az nekik is biznisz. Ezt a vidéket a berberek lakják. Az életstílusuk kuriózum a turisták számára, hát akkor mért ne lehetne pénzt keresni ebből? Ezen a vidéken naponta fordúlnak meg az utazási irodák tömött busszai. És mindenki csak arra kiváncsi, hogy hogyan lehet itt élni. Hát akkor megmutatták. Fatima néni volt az első berber asszonyság, aki kitalálta azt, hogy ő beengedi a turistákat a házába. Manapság már virágzó üzlet alapkövét tette le a vénasszony, a családjának egyéb dolga nincs is, csak üldögélni a bejáratnál esetleg szemfüleskedően kiszúrni egy-két turistát akinek csinálnak egy képet.

A barlanglakók gyakran nem, hogy írni-olvasni nem tudnak, de még személyazonosságuk sincs. Így nem kell meglepődnöd azon sem, hogy, ha egy nagyobb címletű pénzt adsz oda neki, akkor annak nem örűl annyira, mintha valamilyen kis csörgő aprót kapott volna. Turista pedig úgy ki nem jön, hogy egy kis bórravalót ne adjon a földön üldögélő berbernek, aki esetenként nagy kék szemével hálalkodva pislog vissza neki. De vannak fiatalabbak, aki egy dinárért eladnák az annyukat is. Ilyen volt Fatima néni fia is, aki nagylelkűen felajánlotta, hogy lefotóz és miután megvolt a kép intette, hogy van foto, van dinar, és adjunk neki 2 dinár, mert két fotót is készített. Majd miután készséggel kifizettük neki, hiszen belépő nincs ebbe a lyukba, akkor átváltott mosolygós, jóságos és készséges arabba, aki megmútogatta a falon lógó képeket és elmondta, hogy az anyját ábrázolják.

Kicsit a kifosztottság érzésével mentem el innen, nem tetszett ez a pofátlan rámenősség, de ugyanakkor megtanított arra, hogy szemernyi rokonszemvet se érezzek a későbbiekben velük. Megvan a magukhoz való eszük és akkor, amikor a pénzemre fáj a foguk, nem az együttérzés fog vezérelni, hanem az az élmény, hogy minél kevesebbet fizessek nekik. Ez a bazározásaink alatt jött különösen jól a továbbiakban.

További utunk során láttunk itt még pár érdekest. Az eső ezen a vidéken igen ritka jelenség, de ha egyszer leszakad az ég, akkor kő kövön nem marad. És ennek erdeményét láttuk is. Elhaladtunk néhány szellemfalu mellett, ahol a fehérre festett házak jelezték, hogy azok lakottak, de nagyrészt omladozó kőfalak voltak mindenütt. A víz elmosta ezeket a falukat. Matmatából Douz városáig meg sem álltunk. És itt volt a nagy élmények egyike. A tevekaraván a sivatagba.

A tevegelés itt igen szép élmény. Azért hangsúlyoom, hogy itt, mert tevegeltünk máshol is, ahol nem volt az. De itt megadjék a módját, kaftánt adnak, meg túrbánt kötnek a fejedre, hogy a száraz szaharai meleg ne tegyen kárt benned. És bármíly meglepő itt, ha meledged van nem vetköznöd kell, hanem felöltözöd, hogy minél jobban megakadályozd a tested párolgását. És erre ez a kis csíkos kaftan kitűnően alkalmas. Aztán a sok száz fekvő teve közűl kiválasztod a neked legszínpatikusabbat, és a hátárapattansz. Előtte persze megtanítanak kezelni ezt a "járművet", mert, ha csak úgy cowboyosan felugrasz a tevére, lehet, hogy induláskór előszőr pofára esel, majd hanyat és máris hempereghetsz a Szahara finom homokjában. Esetleg a tevéd egy jól irányzott morgással még ki is nevet. Nem nem, a teve nem gy ideges állat. Nem köpködik, és nem harap, és annál sokkal lustább, minthogy rugjon. És bár borzasztó nagy melák ez az állat, mégis, ha kell szélsebesen tud szaladni. Csakhogy vigyaznod kell, mert ökelme az egy oldalon lévő lábaival egyszere lépik. Egyszerre a jobb első és a jobb hétsó majd, jönnek a baloldaliak. Ebből egy vicces ringó mozgása származik, ami állitólag az arbok táncába is beépített elem. Na, de a felállas. Mert ugyebár ezzel kell kezdeni mindent. A teve nyerge egy jó vastag párnaszerű valami, hogy véletlenűl se nyomjátok egymást, és az elején van egy merev kapaszkodó. Na ez a felállásnál igen jó szolgálatot tesz. Merthogy mint említettem előszőr előre buksz, mert tevéék a hátsó lábukkal állnak fel, majd az elsőket is kiegyenesítve érik el a indulási poziciót és magasságot. Ha tevére ülsz, akkor itt kapaszkodj erősen.  A későbbiekbe aztán megszokhatod a mozgást és előkerűlhet a kamera, vagy a fotógép, de a kedvemért ígérd meg, hogy mikor felálltok akkor kapaszkodsz :)

Ez a tevegelés olyan 40 perc. 20 befele és 20 ki. Nem több, mint egy nagyobb kőr, de olyan fenséges érzés abban a fullasztó melegben a dűne szélére poroszkálni, majd ott belenézni a napban, ami itt melegebben süt, mint bárhol máshol. Aztán jöhetsz is kifele, mert hidd el nekem jobb az neked, ha kint vagy ebből a homokóból. A tevének a kis légpánás talpai úgy tartják fent a homokon, mint valami homokfutót, de te, ha leszálsz belesüppedhetsz ebbe az apró szemű homokba. Nagy sajnálatunkra, a felszerelést a teveállomáson le kellett adni, de az élmény maradt.

Már késő délután fele kezdett lenni, mikor elhagytuk Douz városát, ami egészen egyszerűen azért Douz, mert itt állomásozott a 12-es francia hadosztály annak idejen. Itt már homoktenger partján, vagy Douz-ban a Szahara kapujában a legolcsóbban lehet hozzájútni a sivatagi rózsához. Ne ne, ne növényre gondoljatok. Ez egy homokkristály, ami az ékhajlati viszonyoknak köszönhetően a homokból ilyen rózsa formályúvá válik. És van itt egészen picike, és egészen nagy is. Természetesen egy dinár a minimális ár, ezért 4-5 rózsát is kaphatsz, sőt, még egyet ajándékba is.

Douzból meg sem álltunk Kebiliig. Itt volt a szállásunk a semmi közepén égy tipikus tunéziai városkában. Mikor bementünk és megláttam, hogy milyen körülmények üralkodnak itt, hát nem nagyon mardosott a vágy, hogy itt éjszakázzak, csak a kíváncsiságom volt legyőzhettelen és vitt előre, hogy mi jöhet még. Kebili a sós sivatag és a Szahara találkozásánál van, egy tipikus itteni városka. Aztán egyszercsak betért a busz egy aprócska utcába, majd mégegyebe és bejelentették, hogy megérkeztünk. Kissé előítéletekkel felvértezve léptem be a szálloda ajtaján, de mikor megcsapott a hűvös levegő és a szálloda belső udvarán megpillantottam a pálmafákkal szegélyezett edesvizü medencét csak egyre tudtam godolni. DE JÓ, HOGY ITT VAGYUNK! :) Az este persze nem telhetett el úgy, hogy ezt a csodát a sivatagok határán ki ne próbáljuk és kedvünkre úszkáltunk fel-le, egy busznyi ember, vagy aki éppen képes volt rá.

5. nap (szombat) - Szahara túra II.

Az ébredés igen kegyetlen volt, valami hajnali fél háromkor. Mindez azért, hogy a Chott El Djerid sóssivatag szélén a kiszáradt sóstó partján elfogjuk a napfelkeltét. De hiába ébredtünk a hajnalok hajnalán, az égiek nem akarták nekünk megmutatni a napot és így egy felhős reggelen érkeztünk meg a sóstó partjára.

 

 A sóstó egy igen furcsa szerzemény. Víz csak akkor van benne, mikor esik az eső és akkor is csak pár napig. Ezt már a franciák is sérelmezték, hogy itt egy nagy üresség és közben nem lehet átkelni rajta mert nincs út, ezért fogták magukat és építettek egy utat, ami átszeli a tavat. Csakhogy a fanciák nem tudtak egy dolgot. A tó alja nem kemeny terep, így az idő multán az út elsűllyedt. Ma már csak facölöpök jelzik, hogy hol volt a fracia út. A történelem során többen is megpróbáltak átkelni a tó fenéken, de csak keveseknek sikerült. Több karaván veszett el a sóstó ingovényos, puha alján. A mostani út énnél már sokkal stbilabb és jobb. Na meg biztonságosabb. És olyan erdekes, hogy kiállsz az út közepére és amíg ellátsz az út fut előre, majd ha megfordulsz szintén és csak a horizonton tűnik el. Es sehol egy autó, egy jármű, de még csak egy madár sincs sehol. Csak egy út, ami a semmiből jön és a semmibe visz, a semmi közepen :)

 

Ehhez a látványhoz és a korai keléshez igen megerölttő dolog jópofát vágni :) Így aztán nem vágtam...

 

A sóstó nem csak a napfelkeltéről híres. Állítolag itt lehet kapni a legfinombann datoját. Az mondják ezek az arabok, hogy a sivatag és a szárazföld, sóstó és az édesvizi források földjén érik a legfinomabb datoja, amit aztán nem is tartósítanak, hanem úgy adják el. Ez a fény újja datoja nevet kapta, mert mikor leszedik es a Nap fele tartják a húsa átlátszó és látszik benne a magja. Na nekem ebben az élményben nem volt részem, de egy-egy adag datoját vettünk, ha már a lefinomabb. Aztán a levegő és a valóban finom datoja kezdte meghozni a jókedvünket is.

A sóstó után átmentünk a terpjárós túra helyszínére, Tozeurbe. Ahogy Douzba a tevék, itt úgy álltak a jeep-ek. Így ördűltünk át Chebika faluba, ami szintén egy ilyen esőmosta falu. De már van újjáépített része is.

 

Chebika több okból is a turisták kedvelt helye. Egyik az, hogy itt van a vízesés, ami önmagában egy maradandó élmény. A sivatag közepén a dombok közötti kis falu tele van apró gyerkőcökkel, akik szinte ugyanazzal a szemérmetlenséggel, mint a nagyvárosi bazárosok neked támadnak és el akarnak adni neked mindenféle nyakláncot, és színes köveket, amikről azt mondják, hogy ametiszt, holott távolról sem az. Chebikaból fel lehet menni a egy dombtetőre, ahonnan csodálatos látvány nyílik a medencére, ami tele van pálmafával, köszönheően mindez az oázis kristálytiszta vizének. Majd átsurranva a sziklaszoroson, beereszkedtünk a forráshoz a víz közelébe.

Az oázis

 

A kövek között

A feltörő forrásnál

A vízesés

És Chebikanak van egy másik nevezetessége. Egy nevezetesség, ami újra egy filmmel köti össze Tunéziát és nem is akármilyennel. A Csillagok Háborújának egyik filmezési helyszín szinténi itt van a sivatagban. És Chebika a névadója, vagy a név ihletőja George Lucas Chubakka nevű szörős szereplőjének.

Na és ha Star Wars, akkor legyen a javából és újra jeepre pattantunk és átszáguldottunk a Chott El Djeriden. A sós sivatag az egy sós sivatag. Lapos és egyenes. Ezt kihasználva Rezső (így neveztem el a sofőrünket) nyomta is a gázpedált, mint süket a csengőt. Aztán eljútottunk a dűnékig, ahol már fel és le száguldoztunk a dűnéken, vagy éppen az oldalukra hajtottunk fel. Ez egy elég nagy élmény a sivatagban száguldozni egy Land Cruiserrel, kb. olyan 130-al.

 

Egy ilyen kalandtúra után érkeztünk meg a homok sivatagba, egy fimlezési helyszínre, vagyis ami még a díszletekből itt maradtak.

Itt bár minden olyan eredetinek tűnik, azért elmondom, hogy a házak gipszkartonból vannak, azok a fémnek tűnő antennák, vagy mik azok műanyagból. Itt még ugrabugráltunk kicsit a homokban, és aztán hazafele vettük az útunkat. De még mielőtt tovább lépnénk még néhány kép.

Háttérben a töménytelen homok

Figyelem a történéseket

Többen kérdeztétek, hogy a Szahara homokja tényleg olyan, mint a filmekben, olyanok a dűnék, mint azt a tv-ben láttátok? Hat... Pontosan olyanok :)

 

Innen mentünk aztán tovább egy datoja ligetbe, ahol megnéztünk sok-sok datojapálmát és innen Kairouanig meg sem álltunk. Kairouan, mint mondtam az muzulmánok negyedik szent városa, ahova négyeszer elzarándokolni annyit ér, mint egyszer elmenni Mekkába. Itt meglátogattunk egy szőnyeg készítő műhelyt, és megnéztünk néhány igen csodálatos szőnyeget. De hát a repülő szőnyeg az nem volt köztük, így nem vásároltunk, viszont a mecset tornyát azért lefotóztam.

 

És innen nyílegyenesen hazajöttünk. Estefele volt és egy hosszú kirándulás után beugrottunk újra a tengerbe...

6. nap (vasárnap) - Tevegelés és kenyérsütés

Na ez a nap egy tévedés volt. Én azt hittem, hogy a tevegelés az a Szaharában lesz, és azért kell fizetni, na de, mint utóbb kiderűlt ez egy új kirándulás. De mivel csak félnapos kis kiruccanás volt ezért inkább levezetésnek felelt meg egy ilyen Szahara túrában csúcsosodó kirándulássór után.

Ez a tevegelés egy városvégi pikniknek felelt meg inkább. Tevével elvánszorogtunk egy házhoz, ahol egy berber néni kenyeret sütött nekünk, aztán megköszöntük szépen és mentünk is haza.

A pitát a kemence falára ragasztották és mikor leesett onnan az azt jelentette, hogy kész van. Majd négybe vágták, aztán oliva olajjal megkentük, zöldslget tettünk bele és fűszerezve fogyasztottuk.

Nézelődök

Aztán ezt a szép berber nyuszilányt hazahoztam

A délutáni strandozást másnap folytattuk és valójában ez volt az összes, amennyit napoztunk. Ezért nem is vagyok barna, de nem bánom. Történt ugyanis, hogy idén is bevállaltunk egy vizi őrültséget, pomtosabban a motorcsónak húzta ejtőernyőzést.

 

Készülődök

Itt épp elhagyom a földet

Hurrááá repülök

 

Timi itt épp leordibálja a motorcsónakosokat, bár ők se nem hallják, se nem értik

 És, hogy milyen volt? Hát ilyen. Kell még ehhez hozzáfűzni bármit is? :)

7. nap (hétfő) - Tengerpart és a Sousse-i bazár

Igazából ezen a napon sok érdekes nem történt. Egész nap napoztunk, és mivel a tenger végképp élvezhetetlenné vált a nagy hullámzás és emiatt a kosz miatt, így a szálloda medencéjében úszkáltunk. Aztán mikor meguntuk még elhúztunk a Sousse-i bazárba és még begyűjtöttünk pár kincset. Itt már profi alkudozók lévén 15 dinárról 3 dinárra alkudtuk le a Timi kendőjét. Majd délután szintén a délelőtti forgatókönyvet használtuk.

8. nap (kedd) - Home, sweet home

Reggel indult a transfer buszunk. Itt aztán a reptéren még az utolsó dinárjainkat elköltöttük, hogy nehogy megsértsük Tunézia gazdaságpolitikáját, aztán újra a Nouvelair gépére szálltunk és jöttünk.

Majd landol a gép és taps. Megérkeztünk. Haza. És ennek a kirándulásnak a mérőszámai 1860 fotó és egy 3 órás film, na meg rengeteg élmény és öröm.

_________________________________________________ 

Kategóriák

Személyes